A Fidesz után 3. A kialakult alkotmányos rend állandóságáról

Sokszor elhangzik a demokratikus kormányellenes körökben, hogy a Fidesz olyan mértékben változtatta meg az alkotmányos rendet, hogy ellenzéki győzelem esetén nem is lehet majd mit tenni, a hivatalokban ott maradnak a 9-12 évre kinevezett fidesznyikek, az ország így irányíthatatlanná válik. Már-már az érződik, hogy nem is érdemes a dezorbanizálásban gondolkodni, mert az úgyis lehetetlen, legalábbis pokolian nehéz.

Érthetetlen ez a szkepszis és defetizmus. Ennyire lenne képes ez az ország a kiművelt értelmiségével, a józan gondolkodóival? Nézzünk már kicsit vissza, hogyan is alakult ki ez az új alkotmányos rend!

Először is volt egy régi, amelyről szemérmetlen hazudozással állították, hogy sztálini alkotmány, amely alapján működő közjogi rendszerben a Fidesz kormányra került, kétharmados parlamenti többséggel, s amelyre a kormány esküt tett. Erre a kétharmadra hivatkozva feljogosítva érzi magát arra, hogy bármit megtegyen. De mire fel?

A csak kétharmados többséggel meghozható törvények nem azért jöttek létre, hogy ha valaki ekkora hatalommal bírna, akkor kedve szerint rendelkezzék mindennel és mindenkivel, aki az államhatalom hatókörében van. A kétharmad azért kellett, hogy önmagában biztosítsa a konszenzust, vagyis azt, hogy minden, vagy majdnem minden politikai erőnek legyen, lehessen szava a törvényalkotásban, a törvények módosításában. Vagyis a kétharmad szellemisége nem a többségi uralom lehetőségének a biztosítása, hanem éppen a kompromisszumok politikájáé, a pluralizmusé. A legjobb példa erre éppen a ma kommunistaként pellengérre állított Horn-kormány intézkedése, amely önkéntes korlátot alkalmazott, pl. az Alkotmány módosítása tekintetében. Horn Gyula és kormánya jól látta: nem a törvény szövege, hanem a szellemisége számít, mert ez felel meg a demokratikus hatalomszemléletnek. Horn e tekintetben egyértelműen demokratikus hozzáállásáról állított ki bizonyítványt.

Az Alkotmány módosítása és az Alaptörvény megalkotása, vagy inkább maradjunk az új alkotmányozásnál, ugyancsak felveti az előbbi elvi kérdést. De felvet mást is. Például kapott-e felhatalmazást a választásokon az Orbán-kormány az Alkotmány módosítására, avagy lecserélésére? Elegendő-e ehhez egy kormányzati ötlet, és a kétharmad elegendő ok lehet-e arra, hogy akár rendszert is váltson a kormányzat? Bizonyosan nem. Sajnos ma Magyarországon az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalom nincsen elválasztva. Látszólag tehát a kétharmados többségével a kormányzati oldal azt tesz az alkotmánnyal, ami kedve szerint való. Ám ez csak látszat. Egyrészt az előbb leírt felhatalmazása nincsen meg, másrészt az előző bekezdésben leírt alkotmányozásra különösen igaz szellemiség is hiányzik az Orbán-kormány e cselekedetéből. A konszenzus nélkül kialakított Alkotmány szellemisége ellentmond az alkotmányozás szellemiségének, és mint látjuk, a kormány saját elképzeléseinek is, hiszen ma már a második jelentős alaptörvény módosítás előtt állunk, amely csak arra utalhat, hogy nem volt kiérlelt elképzelés az Alaptörvényről, azt az idő szorításában, rövidtávú célok érdekében hozták, azzal, hogy akkor változtatják meg, amikor csak akarják. (Lassan az Alaptörvényt gyűrűskönyv kiadásban kell megjelentetni, hogy a lapokat kellő pillanatban cserélgetni lehessen)

Akár az egyszerű törvények, akár a kétharmados törvények meghozatala tekintetében létezett, amint ma is létezik, egy a jogalkotásról szóló törvény. Ennek – többek között - egyik hangsúlyos sarokköve az egyeztetések lefolytatásának kérdése, amelyet tudottan úgy került és kerül ki a jelenlegi törvényhozó hatalom, hogy egyéni képviselői indítványban terjeszti elő a jogszabályok tervezetét, amelynek elbírálására nem kell végigjárni a szakmai, tárcaközi ellenőrzés, korrigálás alapvető köreit, stb. Vagyis ezek a törvények aligha a jogalkotásról szóló törvények szellemiségének megfelelően születtek.

Amennyiben a törvények és az Alaptörvény létrehozása nem felel meg törvényalkotás elemi elvi szabályainak és szellemiségének, akkor érvényes-e a törvény?

Amennyiben nem érvényes egy törvény, mert pusztán a betűit, de nem a szellemét követi a jogalkotás és a jogalkalmazás, akkor érvényes lehet-e a törvény?

E ponton beidézem Alaptörvényünk 28. cikkét, amely legalábbis analógiaként értelmezhető a törvényszövegek értelmezési módjára:

"A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak."

A felsorolásból hiányzik a betű szerinti, vagy a kiskapus, vagy netán az önkényes értelmezés lehetősége.

Előbbiek folytán felvetődik a kérdés, miféle közjogi érvényessége lenne a jogellenesen, a jogszabályok szellemiségével ellentétesen, a közjóval ellentétesen meghozott törvényeknek? Előbbiek alapján miért ne lehetne éppen a közjogi érvénytelenségre hivatkozva kipenderíteni a párthűségük alapján hivatalukba betonozott vazallusokat?

És a betonnál maradva, miért is az ellenzék hisz az efféle bebetonozások kötési idejében és tartósságában, amikor ezek törvényi alapjai szemernyit sem törődtek az alkotmányossággal, a demokratikus jogállamisággal, azokkal az elvekkel, amelyekért 1989-ben a rendszerváltás megtörtént, amelyért 1956 és 1968 bekövetkezett a keleti blokkban.

El kellene már feledni a saját bénultságunkban való hitet. Gondoljunk például Egyiptomra, a forradalom egyik pillanatában egyszerre felfüggesztették az alkotmányt. Hohó! Hát még ilyen is megtörténhet? 

Sőt, ennek fényében az új országgyűlés akár új alaptörvényt, Alkotmányt is hozhat, mert miért is lenne kötelező érvénye egy régi alaptörvénynek az új országgyűlésre? A mostani ciklusban törődött ilyesmivel a hatalom?

Fentiek miatt lenne nagyon fontos az, hogy minél szélesebb ellenzék váltsa le a Fideszt, mivel éppen a leírtak miatt szükséges a bevezetendő módosítások széles legitimitása, amelyben különösen fontos a jobboldali, a Fideszben csalódott szavazók és azok mozgalmainak becsatornázása, közvetlen részvétele. Egy ilyen összefogás ténylegesen legitim alkotmányozó hatalommá válhatna. Megint vissza kell térnem a korábbi írások homokozó hasonlatához, úgy látom, ez lenne a legjobb útvonal. Úgy látom, ez egyben a legnehezebb is, mert itt kell leginkább áldozatot hozni: tudnunk kell békét kötni egymással, nekünk, köztársaságban hívő, demokráciában és pluralizmusban hívő magyaroknak, és ezt kell mutassák a bennünket képviselő politikusaink is.

Mindenkinek vissza kell lépni egy kicsit, önmérsékletet kell tanúsítania, mert máskülönben bukás jöhet, további országrombolása.

Kapcsolódó bejegyzések:

A Fidesz után 1. A Fidesz hatalmának megtöréséről

A Fidesz után 2. A köztársaságról és Magyarországról, valamint az Alaptörvényről és az összefogásról 

LMP és a többiek: most nem lehet más a politika