Elérhetők vagyunk még itt:

2012. augusztus 20., hétfő

A Fidesz után 1. A Fidesz hatalmának megtöréséről


Ahhoz, hogy beszélhessünk a Fidesz utáni idők teendőiről, beszélni kell arról, hogy miképp helyezhető hatalmon kívül a jelenlegi kormányzó erő, az Orbán Viktor vezette Fidesz.
Amint látható, és ebben a politikai szempontból érzékeny közvélemény javarészt egyet is érthet, a jelenlegi kormány olyan átalakításokat végzett az állam és a politikai rendszer területén, hogy mára a köztársasági államforma lényegi elemei visszaszorultak, és amennyiben formai értelemben léteznek, úgy pártkatonákkal, a rendszerhez vélhetően hű emberekkel lettek feltöltve. Az állam a jelenlegi politikai hatalom fogságába került. Nyilvánvaló a szándék, hogy a hatalom erejével az utolsó megbízhatatlan elemet is kikapcsolják a jelenlegi rezsim fennmaradásának útjából. Ez pedig az egyén, a választópolgár, aki esetleg más rubrikába húzná be az ikszet, és erre akár esély is lehet, amint Poldi bácsi blogjában kifejtette.
Az ő megregulázásukra készül a regisztráció, a választási rendszer reformja, amennyiben a saját képre formálást szabad reformnak nevezni. Nagyon valószínű az, hogy nem lesz mód megdönteni a Fidesz jelenlegi rendszerét a választási rendszeren belül összefogás, valamilyen választási koalíció hiányában. Az pedig hazánkra halálos időszak eljövetelét vetíti, a jelen időszak anyagi és szellemi, erkölcsi pusztulásának eszkalálódását.

Az előbbieket már sokan leírták, és lényege az, hogy gyors összefogás szükséges a leghamarabb, illetve bármikor bekövetkezhető kormányváltás biztosítására. Ne feledjük, akár az idén is tarthat időközi választást a Fidesz, és akkor ki lesz az ellenfele? Tudnának-e a széttagolt kormányellenes demokratikus erők például november 30-án Fideszt buktatni a mai állapotában?

Az összefogás tehát elengedhetetlen. Az ugyanakkor látható, hogy erősen működnek a pártszimpátia alapon való megosztásra vezető hajlamok. Nyilvánvaló, hogy ha 2014-ben lesz a választás, akkor igyekszik minden politikai erő a leendő esetleges koalícióban jelentősebb erővel képviseltetni magát, ezért különféle preferenciák alapján, kinyilatkoztatások alapján igyekeznek a választókat, illetve remélt potenciális választók tömegét felosztani és lehetőleg a nagyobb tömböket maguk mellé csalogatni. A választók, illetve potenciális választók köre ma ugyanakkor nem különösebben tudja, hogy egyáltalán akarna-e szavazni, és azt sem tudja, kire szavazhatna. 

A passzív tömeg három nagyobb részre osztható. 

1. Az első része a 2010-ben az úgynevezett balliberális oldalban csalódott, a csalimesének bedőlt szavazó, aki a Fideszre adta a voksát, de mára úgy gondolja, tévedett. Ez a tömeg tovább oszlik olyan elemekre, akik hajlandóak visszatérni az olyan pártcsoportosulásokhoz, mint az MSZP vagy a DK, mert úgy látják, ezek a pártok alapvetően mégiscsak a demokrácia alapértékei mentén határozták meg magukat, és ezt a gyakorlatban többé-kevésbé komolyan is vették. E halmaz komplementere az, amely a továbbiakban nem kíván az említett pártokra szavazni: elég volt a szocialistákból. Ebbe a körbe tartozhatnak azok a liberális szavazók, amelyek az MSZP vagy az SZDSZ szimpátiájukat vesztették el 2010-re és a nyolcéves kormányzás alapján megtagadják a továbbiakban a korábban preferált pártjaikat. Számukra marad a zöld alternatívának és radikális mozgalmaknak nevezett csoportok sora, amennyiben nem húzódnak a szélsőjobbhoz.
2. A második rész abból az a csoport, amely a Fideszre és szövetségeseire szavazott, akár már 1998-ban, és alapvetően nem volt akkor ellenére a megválasztott kormány tevékenysége. Emiatt könnyen újra eljuthattak a 2010-es választásokon a Fideszhez, ugyanakkor mára csalódtak. Ez a csoport aligha szavazna az előbb említett pártokra, ők ugyancsak a zöld alternatíva vagy a szélsőjobb, esetleg a passzivitásba menekülnek. Számukra eleve nehezebb lehet szavazattal kifejezni véleményük megváltozását, hiszen ők az utóbbi tizenkét évben bizonyára sok embernek vallottak hitet a Fidesz mellett. Nem lehet mindenkinek egyszerű kimozdulni ebből az állásból.
3. A harmadik csoport az, amelyik eleve passzív volt, 2010-ben nem választott. Ez a csoport alighanem heterogén, részben a soha nem mozgósítható, részben a teljes politikai elitben csalódott embereket foglalja magában.

Teljesen világos, hogy ebből, a preferenciák miatt széttagolt tömegből egyik párt sem tud önmaga a rezsim leváltására alkalmas méretű tömeget képezni. Ez az amúgy normális politikai gondolkodás kudarca a jelen helyzetben. Ma az amúgy normális politikai gondolkodás alapján nem lehet legyőzni a Fideszt. Ma egy gátlástalan hatalommal szemben kell, az általa meghatározott akadálypályán győzelmet aratni, hacsak valami oknál fogva nem lesz kénytelen megválni a hatalmától, amire nincs lényegi esély.

Mi lehet ma a helyes politika? Erre a kérdésre a válasz csak akkor fogalmazható meg, ha a legfőbb célokat megfogalmazzuk. Úgy vélem a helyes megközelítés szerint a lényeg a Magyar Köztársaság helyreállítása, azzal, hogy a Fidesz előtti húsz év hibáit is ki kell javítani. Fontos megjegyezni, hogy ezek a hibák nem lényegiek, hanem elsősorban működési zavarok, amelyek a jogállamiság gyakorlati megvalósulásának hiányosságára, valamint - Bócz Endre ÉS-ben közölt (LVI. évf. 32 szám "Demokratikus jogállam?") véleményével egyetértve -, a jog és a joghatalom mindennapossá és az emberek benső igényéből fakadó jogkövetés kialakulatlanságára vezethető vissza. Ennek legkárosabb megjelenése az elit jogellenességének lényegi következmény nélkül maradása volt. Ez teljesedett mára általánossá, ez az egyik legnagyobb bűn, amit el lehetett követni 2010 után.

A köztársaság helyreállítása a cél. Az elmúlt éveket nézhetjük a következő hasonlat egyszerűsítésével. Az óvoda kertjében a homokozóban a gyerekek kialakult viszonylatokban építgették homokváraikat. Nem volt illő ledúrni egyiknek a másikét, és viszont. Jött egyszerre Pistike, aki nem fér a bőrébe, számára az, hogy a homokozó egyik része az ő játékának ad teret, kevés. Addig mesterkedik, addig erőszakoskodik, hogy a végén mindenki más várát lerombolja és ő diktál, mi hol épüljön, más véleményt nem ismer. Óvónő nincs a közelben. Talán kávézik, vagy udvarlókat fogad, mindegy. A többiek számára a lehetőségek a következők marad: a.) várni, hátha történik valami, b.) duzzogva otthagyni a homokozót, c.) összefogni és kitenni Pistit a homokozóból és újrakezdeni a játékot, tiszteletben tartva a közös békességet és egymást. (Utóbbinál csak egy elegánsabb megoldás van, közös erővel kitenni Pistikét a homokozóból, újra felvázolni a szabályokat, majd az új szabályrendszerben, Pistikével együtt folytatni a játékot, persze megfelelő garanciákkal afelől, hogy sem Pisti, sem egy még nem ismert új trónkövetelő nem zavarhatja ki a többieket a homokozóból, nem tehet keresztbe a játékuknak.) Úgy gondolom, ebben az esetben a homokozóban a jogos önhatalommal visszaállított birtoklási és használati rend valósul meg, ez elvitathatatlan joga az embereknek, az embercsoportoknak, a római jog óta, vagy már korábbi időktől is.

A homokozón túllépve, a homokozó metaforát kibontva a teendő az lenne, hogy egy célt kell nevesíteni az összefogás zászlaján, a Köztársaság visszaállítását, a „pistikeiséget tükröző” szabályok eltörlését, és a modernebb viszonyok kialakítását. A normál politikai preferenciák csakis ezt követően kerülhetnek napirendre.
A választási szövetséget tehát célzottan kell megalakítani, és átmeneti idő után, helyreállított közjogi viszonyok mellett kellene új választásokat kiírni, a biztosított, köztársasági formák között. Illúziónak látom azt, hogy sima átmenettel vissza lehetne térni a köztársasági gondolathoz.

A teendőkről és tisztázandó ideák mikéntjéről szólnak a "A Fidesz után" további részei.


Kapcsolódó bejegyzések:

A Fidesz után 2. A köztársaságról és Magyarországról, valamint az Alaptörvényről és az összefogásról

A Fidesz után 3. Az alkotmányos rendről

LMP és a többiek: most nem lehet más a politika

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése