Ahhoz, hogy
beszélhessünk a Fidesz utáni idők teendőiről, beszélni kell arról, hogy miképp
helyezhető hatalmon kívül a jelenlegi kormányzó erő, az Orbán Viktor vezette
Fidesz.
Amint látható,
és ebben a politikai szempontból érzékeny közvélemény javarészt egyet is
érthet, a jelenlegi kormány olyan átalakításokat végzett az állam és a
politikai rendszer területén, hogy mára a köztársasági államforma lényegi
elemei visszaszorultak, és amennyiben formai értelemben léteznek, úgy
pártkatonákkal, a rendszerhez vélhetően hű emberekkel lettek feltöltve. Az
állam a jelenlegi politikai hatalom fogságába került. Nyilvánvaló a szándék,
hogy a hatalom erejével az utolsó megbízhatatlan elemet is kikapcsolják a
jelenlegi rezsim fennmaradásának útjából. Ez pedig az egyén, a választópolgár,
aki esetleg más rubrikába húzná be az ikszet, és erre akár esély is lehet,
amint Poldi bácsi blogjában kifejtette.
Az ő
megregulázásukra készül a regisztráció, a választási rendszer reformja, amennyiben
a saját képre formálást szabad reformnak nevezni. Nagyon valószínű az, hogy nem
lesz mód megdönteni a Fidesz jelenlegi rendszerét a választási rendszeren belül
összefogás, valamilyen választási koalíció hiányában. Az pedig hazánkra halálos
időszak eljövetelét vetíti, a jelen időszak anyagi és szellemi, erkölcsi
pusztulásának eszkalálódását.
Az előbbieket
már sokan leírták, és lényege az, hogy gyors összefogás szükséges a
leghamarabb, illetve bármikor bekövetkezhető kormányváltás biztosítására. Ne
feledjük, akár az idén is tarthat időközi választást a Fidesz, és akkor ki
lesz az ellenfele? Tudnának-e a széttagolt kormányellenes demokratikus erők például november
30-án Fideszt buktatni a mai állapotában?
Az összefogás
tehát elengedhetetlen. Az ugyanakkor látható, hogy erősen működnek a
pártszimpátia alapon való megosztásra vezető hajlamok. Nyilvánvaló, hogy ha
2014-ben lesz a választás, akkor igyekszik minden politikai erő a leendő
esetleges koalícióban jelentősebb erővel képviseltetni magát, ezért különféle
preferenciák alapján, kinyilatkoztatások alapján igyekeznek a választókat,
illetve remélt potenciális választók tömegét felosztani és lehetőleg a nagyobb
tömböket maguk mellé csalogatni. A választók, illetve potenciális választók
köre ma ugyanakkor nem különösebben tudja, hogy egyáltalán akarna-e szavazni,
és azt sem tudja, kire szavazhatna.
A passzív tömeg három nagyobb részre
osztható.
1. Az első része a
2010-ben az úgynevezett balliberális oldalban csalódott, a csalimesének bedőlt
szavazó, aki a Fideszre adta a voksát, de mára úgy gondolja, tévedett. Ez a
tömeg tovább oszlik olyan elemekre, akik hajlandóak visszatérni az olyan
pártcsoportosulásokhoz, mint az MSZP vagy a DK, mert úgy látják, ezek a pártok
alapvetően mégiscsak a demokrácia alapértékei mentén határozták meg magukat, és
ezt a gyakorlatban többé-kevésbé komolyan is vették. E halmaz komplementere az,
amely a továbbiakban nem kíván az említett pártokra szavazni: elég volt a
szocialistákból. Ebbe a körbe tartozhatnak azok a liberális szavazók, amelyek
az MSZP vagy az SZDSZ szimpátiájukat vesztették el 2010-re és a nyolcéves
kormányzás alapján megtagadják a továbbiakban a korábban preferált pártjaikat.
Számukra marad a zöld alternatívának és radikális mozgalmaknak nevezett
csoportok sora, amennyiben nem húzódnak a szélsőjobbhoz.
2. A második rész
abból az a csoport, amely a Fideszre és szövetségeseire szavazott, akár már
1998-ban, és alapvetően nem volt akkor ellenére a megválasztott kormány
tevékenysége. Emiatt könnyen újra eljuthattak a 2010-es választásokon a Fideszhez,
ugyanakkor mára csalódtak. Ez a csoport aligha szavazna az előbb említett
pártokra, ők ugyancsak a zöld alternatíva vagy a szélsőjobb, esetleg a
passzivitásba menekülnek. Számukra eleve nehezebb lehet szavazattal kifejezni véleményük megváltozását, hiszen ők az utóbbi tizenkét évben bizonyára sok embernek vallottak hitet a Fidesz mellett. Nem lehet mindenkinek egyszerű kimozdulni ebből az állásból.
3. A harmadik
csoport az, amelyik eleve passzív volt, 2010-ben nem választott. Ez a csoport
alighanem heterogén, részben a soha nem mozgósítható, részben a teljes
politikai elitben csalódott embereket foglalja magában.
Teljesen
világos, hogy ebből, a preferenciák miatt széttagolt tömegből egyik párt sem
tud önmaga a rezsim leváltására alkalmas méretű tömeget képezni. Ez az amúgy
normális politikai gondolkodás kudarca a jelen helyzetben. Ma az amúgy normális
politikai gondolkodás alapján nem lehet legyőzni a Fideszt. Ma egy gátlástalan
hatalommal szemben kell, az általa meghatározott akadálypályán győzelmet
aratni, hacsak valami oknál fogva nem lesz kénytelen megválni a hatalmától,
amire nincs lényegi esély.
Mi lehet ma a
helyes politika? Erre a kérdésre a válasz csak akkor fogalmazható meg, ha a legfőbb célokat megfogalmazzuk. Úgy vélem a helyes megközelítés szerint a lényeg a Magyar
Köztársaság helyreállítása, azzal, hogy a Fidesz előtti húsz év hibáit is ki
kell javítani. Fontos megjegyezni, hogy ezek a hibák nem lényegiek, hanem
elsősorban működési zavarok, amelyek a jogállamiság gyakorlati megvalósulásának
hiányosságára, valamint - Bócz Endre ÉS-ben közölt (LVI. évf. 32 szám "Demokratikus jogállam?") véleményével egyetértve -, a jog és a
joghatalom mindennapossá és az emberek benső igényéből fakadó jogkövetés
kialakulatlanságára vezethető vissza. Ennek legkárosabb megjelenése az elit
jogellenességének lényegi következmény nélkül maradása volt. Ez teljesedett
mára általánossá, ez az egyik legnagyobb bűn, amit el lehetett követni 2010
után.
A köztársaság
helyreállítása a cél. Az elmúlt éveket nézhetjük a következő
hasonlat egyszerűsítésével. Az óvoda kertjében a homokozóban a gyerekek kialakult
viszonylatokban építgették homokváraikat. Nem volt illő ledúrni egyiknek a
másikét, és viszont. Jött egyszerre Pistike, aki nem fér a bőrébe, számára az,
hogy a homokozó egyik része az ő játékának ad teret, kevés. Addig mesterkedik,
addig erőszakoskodik, hogy a végén mindenki más várát lerombolja és ő diktál,
mi hol épüljön, más véleményt nem ismer. Óvónő nincs a közelben. Talán kávézik,
vagy udvarlókat fogad, mindegy. A többiek számára a lehetőségek a következők marad:
a.) várni, hátha történik valami, b.) duzzogva otthagyni a homokozót, c.) összefogni és
kitenni Pistit a homokozóból és újrakezdeni a játékot, tiszteletben tartva a
közös békességet és egymást. (Utóbbinál csak egy elegánsabb megoldás van, közös
erővel kitenni Pistikét a homokozóból, újra felvázolni a szabályokat, majd az
új szabályrendszerben, Pistikével együtt folytatni a játékot, persze megfelelő
garanciákkal afelől, hogy sem Pisti, sem egy még nem ismert új trónkövetelő nem
zavarhatja ki a többieket a homokozóból, nem tehet keresztbe a játékuknak.) Úgy
gondolom, ebben az esetben a homokozóban a jogos önhatalommal visszaállított
birtoklási és használati rend valósul meg, ez elvitathatatlan joga az
embereknek, az embercsoportoknak, a római jog óta, vagy már korábbi időktől is.
A homokozón túllépve,
a homokozó metaforát kibontva a teendő az lenne, hogy egy célt kell nevesíteni
az összefogás zászlaján, a Köztársaság visszaállítását, a „pistikeiséget
tükröző” szabályok eltörlését, és a modernebb viszonyok kialakítását. A normál
politikai preferenciák csakis ezt követően kerülhetnek napirendre.
A választási
szövetséget tehát célzottan kell megalakítani, és átmeneti idő után,
helyreállított közjogi viszonyok mellett kellene új választásokat kiírni, a
biztosított, köztársasági formák között. Illúziónak látom azt, hogy sima
átmenettel vissza lehetne térni a köztársasági gondolathoz.
A teendőkről és tisztázandó ideák mikéntjéről szólnak a "A Fidesz után" további részei.
Kapcsolódó bejegyzések:
Kapcsolódó bejegyzések:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése